Telefonszám+36/1-797 1736

események & hírek

Megnyitottuk Törökbálint öko-óvodáját

2010. augusztus 19., Törökbálint – Ma hivatalosan is átadták az MCMine Kft. közreműködésével a 180 kis- és nagycsoportost befogadó Bóbita Óvodát, amely egyben a város első öko-óvodája. A 2008-ban indult, 817 millió forintos beruházás 250 millió forint EU-s támogatással és 567 millió forint összegben Törökbálint Város Önkormányzata saját forrásainak felhasználásával valósult meg. A környezetbarát és akadálymentes létesítményben a gyermekek a kompetencia alapú oktatásnak köszönhetően már kiskorban elsajátíthatják az egész életen át tartó tanulás képességét, valamint az épületnek és a nevelőknek köszönhetően megértik a környezettudatosság fontosságát. Az MCMine Kft. a projekt elejétől kezdve részt vett a kommunikációs feladatok megvalósításában.



2010. augusztus 19., Törökbálint – Az MCMine Kft. által szervezett ünnepélyes átadás keretein belül megnyitották a 180 kis- és nagycsoportost befogadó Bóbita Óvodát, amely egyben a város első öko-óvodája. A 2008-ban indult, 817 millió forintos beruházás 250 millió forint EU-s támogatással és 567 millió forint összegben Törökbálint Város Önkormányzata saját forrásainak felhasználásával valósult meg. A környezetbarát és akadálymentes létesítményben a gyermekek a kompetencia alapú oktatásnak köszönhetően már kiskorban elsajátíthatják az egész életen át tartó tanulás képességét, valamint az épületnek és a nevelőknek köszönhetően megértik a környezettudatosság fontosságát.


Az MCMine Kft. a projekt elejétől kezdve aktívan részt vett a kommunikációs feladatok megvalósításában.


 


A 12 500 lakosú, kiépített belterületi infrastruktúrájának köszönhetően fontos logisztikai és gazdasági csomóponttá alakult Törökbálint népességszáma évről évre nőtt (és folyamatosan nő), így az ebből adódó óvodai túlzsúfoltság is egyre emelkedett. A város közoktatási intézményei férőhelyhiányossá váltak, az óvodák például 120%-os feltöltöttséggel működnek.


 


A törökbálinti Bóbita Óvoda 1973 óta, generációkon át vesz részt a város gyermekeinek nevelésében és segíti személyiségük fejlődését, de az intézmény korszerűsítésére és bővítésére nagy szükség volt. Ennek érdekében a város saját elkötelezettsége és anyagi hozzájárulása mellett az EU-hoz fordult támogatásért. A pályázat eredményeként az Európai Unió – az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával – 250 millió forintos támogatásban részesítette a 2008-ban induló projektet, ehhez a törökbálinti önkormányzat 567 millió forint saját forrással járult hozzá.


 


„Az élhető környezet és az esélyegyenlőség kialakítása, fenntartása a lakosok számára, továbbá az oktatási-nevelési programok bevezetése és azok hatékony működtetése a legfőbb célunk, amikor a városról van szó. Úgy éreztük, hogy az állandó óvodai túljelentkezés megkövetelte a város vezetésétől a Bóbita Óvoda fejlesztését. Elhatároztuk, hogy ezt környezettudatosan valósítjuk meg, ezért a cél érdekében az elnyert pályázati összeghez Törökbálint több mint kétszer annyival járult hozzá, amelyet további fejlesztésekkel egészítettünk és folyamatosan egészítünk ki.” – mondta megnyitó beszédében Turai István, Törökbálint polgármestere.


 


A 6 184 m2 területű önkormányzati ingatlanon elhelyezkedő, 6 184 m2 területű en fekvő, 1 820 m2 beépített alapterületű új létesítmény augusztustól akadálymentes óvodai környezetben, 6 db 60 m2-es csoportszobával, egy nagy tornateremmel, hat csoportban, összesen 180 gyermeknek ad otthont. Az intézmény fejlesztésére a 65 pályázó tervei közül Balázs Mihály Kossuth-díjas építészre és stúdiójára, a kivitelezésben pedig a közbeszerzési eljárás eredményeként a Kalotherm Zrt.-re esett a választás. A tervek során kiemelt hangsúlyt kapott a természetazonos anyagok használata, a környezetbarát technológiák alkalmazása és a célszerű takarékos megoldások. Az új épület egyik ökológiai szempontból fontos jellemzője, hogy a talajfelszínhez igazodva helyezkedik el, miközben egy zöld növényzettel, fűvel borított tető védi a létesítményt a hőtől és hidegtől.


A gyümölcsfákkal szegélyezett játszóudvar segíti a gyermekeket az ökológiai alapismeretek megszerzésében. Az energiatakarékos épületben a melegvíz-termeléshez két napkollektor járul hozzá. Az óvoda a gázfelhasználást környezettudatosan váltja ki: a fűtést és a hűtést a 150 méter mélyre fúrt 48 kútból (amelyben télen-nyáron 14 fokos közeg kering), hőszivattyúkkal nyert geotermikus hőenergia teszi lehetővé.


 

Közösség