Telefonszám+36/1-797 1736

események & hírek

Megjelentek az Új Széchenyi Terv pályázati lehetőségei

Új Széchenyi Terv: hétfőtől pályázhatók az első kiírások


részletek

Óriásplakát fotózás

Komplex marketing csomagot készítettünk egy cég számára, amelynek része volt egy óriásplakát elkészítése. A fotózás jó hangulatban telt, a plakát kitűnően sikerült!


részletek

Nagykőrösi Termálfürdő Felújítás projekt nyitó rendezvény

Nyitóünnepség keretein belül hivatalosan is elindult a Nagykőrösi Termélfürdő Felújítás Projekt.


részletek

Megnyitottuk Törökbálint öko-óvodáját

2010. augusztus 19., Törökbálint – Ma hivatalosan is átadták az MCMine Kft. közreműködésével a 180 kis- és nagycsoportost befogadó Bóbita Óvodát, amely egyben a város első öko-óvodája. A 2008-ban indult, 817 millió forintos beruházás 250 millió forint EU-s támogatással és 567 millió forint összegben Törökbálint Város Önkormányzata saját forrásainak felhasználásával valósult meg. A környezetbarát és akadálymentes létesítményben a gyermekek a kompetencia alapú oktatásnak köszönhetően már kiskorban elsajátíthatják az egész életen át tartó tanulás képességét, valamint az épületnek és a nevelőknek köszönhetően megértik a környezettudatosság fontosságát. Az MCMine Kft. a projekt elejétől kezdve részt vett a kommunikációs feladatok megvalósításában.


részletek

KÖRNYEZETI MEGTAKARÍTÁS

KÖRNYEZETI MEGTAKARÍTÁS
VERSENY ÉS DÍJ 2010

Szervezeténél megvalósult korábban olyan környezetvédelmi intézkedés, mely egyben
gazdasági hasznot is hozott? Nevezzen a versenyre példaértékű esettanulmányával,
melyben részletesen bemutatja intézkedéseit, és nyerje el a 2010-es díjak egyikét!


részletek